2008. február 25., hétfő
2008. február 16., szombat
4x03
A szigeten:
A mostani részben azt láthattuk, hogy Locke-ék szerveznek egy csapdát a többi társuknak!!! Eközben Jack-ék alkut kötnek a megmentésükre jött emberekkel, ami abból áll, hogy ha Sayid elhozza nekik Charlotte-ot akkor őt kiviszik a hajójukra!!! Sayid, Kate és Miles elindulnak a házakhoz ahol John-ék vannak. Óvatosan bemennek az egyik házba és a szekrényben megtalálják a megkötözött Hurley-t, aki azt mondja nekik, hogy otthagyták őt. Átnézik a házakat majd mikor Kate benéz az ágy alá akkor meglátja, hogy egy férfi jön be, és amikor feláll megnézni látja, hogy Sawyer az. Kate kiabál Sayid-nak de mire elindul már előtte áll Locke, és fegyvert fog rá! Elmondja, hogy a tárjai biztonságba vannak és bezárja Sayid-ot Ben mellé. Sawyer eközben Kate-tel beszél és elmondja neki, hogy ő nem akar kimenni a szigetről mert már nincs ott semmi amiért visszamenne, s megkérdezi Kate-et, hogy ő miért akar visszamenni, úgy is börtönbe kerülne. Majd a lány megkérdezi miért lenne itt jobb, s Sawyer azt mondja, hogy itt van áram és mined ami szükséges. És Kate megkérdezi meddig játszák még a papás-mamásat. Majd a fiú elmondja, hogy próbálják ki meddig! Sayid alkut köt John-nal aminek egy embercsere lenne a lényege. A későbbiekben látjuk amint Sayid visszatér a helikopterhez Charlotte-al. Jack megkérdezi, hogy hol van Kate és ő elmondja, hogy úgy döntött a lány, hogy marad! Frank elmondja, hogy csak örül annak, hogy lepasszolta Miles-t, mert úgy is csak púp a hátukon! A végén felszáll a helikopterrel Frank, Sayid, Desmond, és Naomi holttesttét is viszik.
A sziget után Sayid:
Azt láthatjuk, hogy Sayid embereket öl, mert van egy lista amin rajta van a nevük az áldozatoknak. Sayid leül egy lány mellé akivel elkezd beszélgetni, és elhívja vacsorázni. Később a lány szerelmet vall neki és ezt Sayid is megteszi. Majd szól a lány csipogója és el akar indulni dolgozni, amikor Sayid figyelmezteti, hogy a következökben emberek fognak kérdezősködni a főnokéről. A lány kikészül, hogy a fiú csak játszott vele, és, hogy meg akarja ölni a főnökét. Erre a lány meglövi Sayid karját, és felhív valakit és elmondja, hogy későn hívta és, hogy nem tudta, hogy ez fog történni, és, hogy ki kell szednie mindent sayidból. Erre a fiú fegyvert ragad és lelővi a lányt, aki meg is hal. Sayid elmegy a főnökéhez akinek elmondja, hogy a lány meg akarta tudni, hogy ki a főnöke. Eközben a fiú sír, mire a főnöke megkérdezi, hogy azért sír mert fájdalma van, vagy mert olyan bolond volt, hogy beleszeressen a lányba. Most megláthattuk, hogy ki is a főnöke, aki nem már mint Ben! Ben elmondja, hogy újabb neve van sayid számára.

2008. február 12., kedd
2008. február 10., vasárnap
Újabb kép
Mit is jelenthet a 4 lábujjú ,,szobor"?
2008. február 9., szombat
4x02
Az elején láthazjuk ahogy a kutatócsoport megtalálja az óceánba zuhant oceanic 815-ös járatot, amelyről azt állították, hogy nincs túlélője. Pár ember (akivel a rész során találkozunk) felkereste ezt a kutatócsoportot és csatlakozott hozzájuk. A résznek azt volt az értelme,hogy Jack-ék találkoztak a (akik a helikopteren ültek) 4 emberből hárommal akikkel ,,megbarátkoztak".
Naomit keresték akit el akarnak vinni a szigetről (de már halott)!Sayid és Juliette fedezték őket, majd később csatlakoztak a többiekhez! Lock-ék megtalálták a 4. embert, egy nőt. Ben Sawyer lelkére(Kate-tel) próbált beszélni, ami nagyon megsértette Sawyert, ezért behúzott, nem is egyszer Ben-nek!!Lock leállította és mondta,hogy szükségük van még rá!! Ben le akarta lőni a lezuhant lányt (megszerezte Karl fegyverét), de a lánynak szerencséje volt, mert felfogta a golyókat a mellénye. Sawyer letámadta Ben-t, John pedig elismerte, hogy igaza volt, és megkérte, hogy ő lőhesse le. Ben elmondta, hogy olyan dolgokat tudna mondani nekik amiket ők még nem tudnak, s elmondta, hogy valójában ő miatta jöttek!!

Írósztrájk
Úgy tűnik lassan véget ér az írósztrájk! (már jó lenne) Már megvan ugye a 4. évadból 8 rész és ha már lassan befejeznék a sztrájkot akkor végre tudnának még újabb 8 részt forgatni!!!
Ha van valakine valamilyen híre erről, az szóljon!!!

4x02-ről
Na végre sikerült letöltenem a 4x02-es részt, na és persze meg is néztem!!!
Nemsokára meg fogom írni majd a történetét, de addig is utánanézek pár aranyköpésnek!!

4x01
Sziget után:
Ebben a részben megtudhattuk, hogy mi fog történni Hurley-vel a sziget után! Azt láthattuk, hogy egy autósüldözésben vett rész (ő volt a sofőr), de persze végén elkapták őt, és bevitték a rendőrségre ahol kihalgatták!
A Rendőr elmondja , hogy Ana Lucia volt a társa egy ideig, és kérdezte, hogy ő nem ismerte e a szigeten, de Hurley azt feleli, hogy nem!! Megtudtuk, hogy Hurley a halott barátja (Charlie) elől menekült!
Az örsön elkezdett képzelődni arról,hogy ott van egy ablak és, hogy amögött egy csomó víz van, és Charlie jön és betöri az üveget, Hurley kiabál, mire bejön a rendőr és megfenyegeti, hogy berakja egy diliházba ha nem hagyja abba. Hurley csak annyit mond ,hogy köszöni, hogy el tudja ezt neki intézni!
Hurley-t meglátogatja egy ember aki aszigeten maradt emberekről kérdezgeti és nagyon furán viselkedik. Hurley elkezd kiabálni és az az ember elmegy!
A későbbiekben Jack meglátogatja őt és kézdezi, hogy mi is történik vele, de Hurley erről nem szeretne beszélni, inkább felhozza a szigeten történt dolgokat, és, hogy inkább Jack-kel kellett volna mennie, s, hogy vissza kell menniük a szigetre! Jack közbevág,s mondja, hogy soha nem mennek vissza. Erre Hurly: ,,Soha ne mond, hogy soha, haver!!"
Hurley ezután egy padon ül és festeget, amikor megpuillantja ,hogy Charlie nézi őt. Ettől Hurley nagyon megijed és próbál elmenni, de barátja megnyugtatja és mondja neki, hogy ő tényleg halott és, hogy azért jött mert most neki kell segíteni a szigeten maradt társain! Hurley megkérdezi, hogy tudte-e ,hogy meg fog halni amikor leúszott az állomásra. A fiú azt feleli,hogy igen! S Charlie eltűnik.
Szigeten:
Jack beszél a telefonon Minkowski-val aki Naomit keresi. Jack azt mondja,hogy tüzifát ment szedni, amikor azt látja, hogy a lány eltünt. Rousseau elkezdi keresni a lányt meg Kate is.
Mindketten találnak vérnyomokat, de Jack Rousseau nyomát kövei, ezért Kate titokban elveszi Jack-től a telefont és az ő nyomát követi.Kate jó nyomon járt és megtalálta Naomit aki először meg akarta őt ölni de mivel Kate elmagyarázta,hogy nem ők akarták megölni ezért Naomi segített neki és átálított valamit a telefonon és azt hazutta Minkowski-nak, hogy egy faág szúródott bele, majd meghalt. Jack-ék mérgesek mert nem jó nyomot követtek és visszamentek.
A parton desmond kijött a hajójával és figyelmezteti barátjait, hogy rossz emberek jönnek a szigetre, majd elmondja, hogy Charlie meghalt. Elindulnak a dzsungelbe de Hurley lemarad,majd egy faházat pillant meg, s bekukucskál, s egy embert lát a hintaszékben. Nagyon megijed Hurley amikor valaki szemtől szembe néz rá az üvegen keresztül. Elkezd futni de újra a kunyhónál találja magát, majd becsukja szemét és elszámol 5-ig, smire kicsitja szemét a ház eltünt.Hurley hátraesik és megrémül mert Locke néz rá. Elmondja,hogy ő nem akar rosszat a társainak csak segíteni akar, Hurley elmondja John-nak, hogy Charlie azt üzente,hogy nem Penny hajójáról jönnek. Elindulnek ketten a többiek felé és egy repülőgéproncsnál találkoznak. Mindenki Locke-ot kérdezi,hogy mért tette, de akkor felbukkannak Lack-ék. Jack rögtön letámadta John, és meg is ölte volna ,ha töltve lett volna a fegyver. Hurley elmondja Claire-nek, hogy mi történt barátjával. Kate is megérkezik és elmondja, hogy sikerült neki megtalálni Naomit, és, hogy a lány átállított a jelet,és ,hogy már úton vannak értük. Locke elmondja,hogy ez nem biztonságos és felajánlja az embereknek, hogy aki életben szeretne maradni az menjen vele! Jack azt monja, hogy senki sem fog vele menni, de akkor Hurley megszólalt és, elmondta, hogy Charlie azért halt meg,hogy megmentse őket, és még az utolsó perceiben is megírta ,hogy veszélyben vannak. Hurley átált John-hoz és még jópáran csatlakoztak. Sawyer habozott egy keveset majd ő is beáll közéjük,Kate utánakérdezett, hogy mit csinál, mire Sawyer azt felelte,hogy azt amit mindíg, túlél!! Locke-k elindultak a barokkokhoz.
Jack a gépet nézi és jön Kate is, és együtt nosztalgiáznak, mire hallanak valamit és kirohannak a dombra, ahol látták, hogy egy helikopter száll le. Kiszáll az egyik utas és megkérdezi Jack-től, hogy ő-e a Jack.

4.évad
Mint már sokan tudjátok elkezdődött az ABC-n és még sok külföldi csatornákon a LOST 4.évadja!! Nálunk is megnézhetjük már angolul és vannak hozzá magyar feliratok is.
Január 31-én volt az első rész amiről a következő bejegyzésben írni fogok!!! A második részt még nem tudtam megszerezni (a felirat az már megvan), de ami késik az nem múlik! ;-)
Arról is fogok majd a közeljövőben írni! Remélem, hogy nagyon jó rész lesz (de persze ez a lost-nál természetes :-))!!!
Fogok még betenni jó beszólásokat is mert persze abból sosem elég!!
Na és persze videókból sem lesz hiány!!
Ja és képeket is fogok betenni a részek elemzéséhez!!

1. bejegyzésem
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)